5 lépés a kutyusok fürdetéshez szoktatásához
Mivel manapság már igen jellemző, hogy négylábú kedvenceink bent a lakásunkba, házunkba élnek velünk és nem az udvaron, így fontos odafigyelnünk a tisztaságukra is.
Mikor fürdessünk?
Ez fajtánként változó lehet, hiszen vannak már olyan kutya fajták, akik jobban igénylik a rendszeres fürdetés, fésülést, vágást egyszóval kozmetikázást, más kutyáknál elég ezt ritkábban megcsinálni.
Érdemes utána nézni ennek is mielőtt kutyát választunk.
Hogyan váljon egyszerűvé a fürdetés?
Ami fontos, hogy szoktassuk hozzá a kiskutyánkat a fürdetéshez, mivel nem minden kutya szereti a vizet, ez egy igen fontos feladat lesz.
Na de hogy kezdjünk hozzá?
Mindig apró lépésekkel haladjunk, fő a fokozatosság.
Alapszabály, ha látod a kutyán, hogy megijed, fél, vétlenül se kezd el simogatni, mondván, hogy ezzel majd jól megnyugtatod, hiszen pont az ellenkezőjét fogod elérni, azt fogja gondolni a kutya, hogy jó hogy fél hiszen simogatják, kedvesen beszélnek hozzá, akkor biztos jó amit érez, csinál.
5 lépés a tökéletes hozzászoktatáshoz:
- 1. lépés
Ha kádban, zuhanyzóban szeretnénk fürdetni a kiskutyát eleinte csak tegyük be víz nélkül és egy kis jutalomfalattal vagy kedvenc játékkal tereljük el a figyelmét. Hagyjuk, hogy teljesen megszokja ezeket a körülményeket és jutalmazzuk, dicsérjük, támogassuk. - 2. lépés
jöhet a következő lépés, hozzá kell szoktatnunk a zubogó víz hangjához is, bizony ez is lehet fura a kutya számára. Most ne tegyük be a kádba, zuhanyzóba a kutyát, csak mellette legyen és közben nyissuk meg a csapot. Most is legyen ott velünk enni való vagy játék és figyeljük a kutyát hogyan reagál a hangra. - 3. lépés
Jöhet a víz, ahogy említettem sok kutya nem szereti a vizet, előfordulhat, hogy menekülni próbál majd a víz hatására. Ne aggódjunk, remek eszközök vannak már manapság amik segítségünkre lehetnek. Itt jön képe például a LICK PAD, egy gumi/műanyag lapocska érdes felülettel, és tapadókoronggal. A tetejére rákenünk valami finom májkrémet, krémsajtot, ami jól bele ragad a kis rücskökbe és a tapadókorongok segítségével felrakjuk a kád falára vagy a csempére, hogy a kutya elérje. Így már is kevésbé lesz zavaró számára a víz érintése, miközben a finom falatokat szerzi meg. - 4. lépés
Amikor ezekkel megvagyunk jöhet a sampon, hasonlóan az eddigiekhez szoktassuk hozzá kiskutyánkat.
Sokféle sampon létezik manapság biztos találunk megfelelő, szőr hosszúság, allergia vagy egyéb érzékenység, sőt akár kutya szín alapján is lehet választani.
Kövessük mindig a termék dobozán található leírást, mert lehetnek eltérések a különböző samponok felhasználását illetően. Ügyeljünk rá, hogy a kutyus fülébe, szemébe, szájába ne jusson be a sampon! - 5. lépés
A fürdés után jöhet a szárítás. Jó nedvszívó törölközőket érdemes használni, ez sem kell hogy kellemetlen élmény legyen a kutyának, készítsük fel rá még száraz körülmények között és szoktassuk hozzá, hogy törölgetjük a bundáját. Valamint lehet hajszárítót is használni a legjobb, ha van olyan, ami hideg vagy langyos levegőt is tud fújni, a túl nagy hő nem tesz jót a kutya szőrének és bőrének sem.
A hajszárító használatához is szoktatni kell a kutyát, fürdetés előtt ezt is érdemes tesztelni, hogy nincs-e ezzel problémája.
Mi van ha valamilyen oknál foga nem lehet fürdetni a kutyát?
Ha túl fiatal, már idős kora miatt, vagy valamilyen egészségügyi okból kifolyólag, vagy éppen idő hiány miatt nem tudjuk fürdetni a kutyuskánkat nem kell kétségbe esni, erre is van megoldás.
Remek nedves törlőkendőket lehet kapni, amiket könnyen tudunk vinni is magunkkal, akár egy utazása vagy kirándulásra is.